MAGYAR SIKER AZ EUROSKLILLS VERSENYEN GRAZBAN

A szakmák idei Európa Bajnokságán (Euro Skills Graz 2021) a magyar kertépítő szakma is képviseltette magát Bokor Péter és Hutter Péter személyében. A versenyzők a Hermann Ottó kertészeti szakiskola diákjai, akiket 2 éve készít fel Gódorné Hasanauer Zita (Varga Márton kertészeti szakiskola tanár nője) és Stummer Gergő (MATE, Tájépítészeti, Településtervezési és Dísznövénykertészeti Intézet harmadéves tájrendező és kertépítő mérnök szakos hallgatója).

A versenyen három napon át, napi 8 órában dolgoztak a versenyzők egy 6x6 méteres kert megépítésén, helyben kézhez kapott kertterv alapján. A feladat szerves részét képezték olyan műszaki megoldások is, mint a támfal építés, burkolatrakás, vízarchitektúra-építés és ácstechnika. A magyarok az első nap nagyon szépen haladtak, méréseik pontosak voltak, de a második nap húztak el igazán, amikor befejezték a támfalat, a burkolatot, a dísztavat és a vízarchitektúrát is. Harmadik nap magas fölényüket szépen tartva a verseny vége ellőtt 1 órával már befejezték a munkát, s innentől már csak  "simogatták" a kertet.

Színvonalas munkájukkal elhozták az első helyet és a "best of nations" címet.